Mielőtt másolnál tisztelj meg azzal, hogy megkérdezel!

Vibram, Gore-Tex, MFS és a lógó fűzőkampó

Sokan álmodoznak egy Vibram talpú lábbeliről, de mi is valójában ez a varázsszó? Ez nem más, mint Vitale Bramani olasz feltaláló nevéből képzett betűszó. Ő volt ugyanis az, aki 1937-ben előállította az első gumialapú cipőtalpat, amit első körben hegymászáshoz használt lábbeliken alkalmaztak. Az alapanyag Pirelli úr gyárából került ki és 1954-ben a K2 legeslegelső megmászását is ilyen talpú bakancs segítette. Azóta él a legenda. Persze az a gumikeverék mára már számos fejlesztésen átesett és elérték, hogy az egyik legjobb kombinációja legyen az összes igénynek, ami egy ilyesfajta szabadidős cipőnél csak felmerülhet. Tehát a név nem a vibrációt elnyelő szóból ered, mint azt sokan gondolják - bár a Vibram erre is képes. Arra a gyártók a shock absorbent jelzőt használják és legtöbbször EVA talpú szandálok sajátossága (lsd.: Teva). A felsőrészeknél szintén kialakult egy óriási tévhit kultusz a Gore-Tex-szel kapcsolatban. Mindenki azt hiszi, hogy ez übereli még Dolfi bácsi csodafegyvereit is. Akkor tegyük ezt is tisztába! Robert W. Gore 1976-ban besétált az amerikai szabadalmi hivatalba hóna alatt egy forradalmi formulával, aminek az elég bizarr, polytetrafluoretilén nevet adta a keresztségben (alkotóeleme a Teflonnak is), majd két kollégájával finomítva a dolgon 1980-ban bejegyeztették, mint vízálló rétegelést. Ugyanis a Gore-Tex membrán alapból három lemezt tartalmaz. A külső egy egyszerű nylon vagy poliészter. A közbülső maga a Gore-Tex. A belső réteg magát a Gore-Texet védi a dörzsölődéstől és egyéb behatásoktól, amit viselője okozhatna rajta. A Gore-Tex membrán minden egyes négyzetcentiméterén úgy 1.5 milliárd pórust találunk - ha elég jó a szemünk ;) - amik mérete 1/20.000-e a normál vízcseppének. Ezzel lehetetlenné teszik a csepfolyós halmazállapotú víz bejutását, viszont a vízpára molekulái szabadon távozhatnak rajta keresztül. És itt jutottunk el a buktatóhoz! A dolog csak akkor működik, ha vigyázunk a bakancsunkra - amennyire csak lehet! Mivel ez egy műanyag borítás, egyértelmű, hogy sérülékeny a mechanikus behatásokkal szemben. A másik része a szemfényvesztésnek, hogy a membrán csak akkor működőképes, ha átjárható. Vagyis a koszos, szennyeződött, eltömődött Gore-Tex ugyanúgy nem lesz lélegző, mint a gumicsizma. Könnyen belátható tehát, hogy nagyszerű tulajdonságai ellenére - vagy inkább abból fakadóan - sokkal több törődést igényel, mint egy rendesen kibokszolt bőrbakancs! A nedvességnél is nagyobb fejtörést okozott a gyártóknak a nagyüzemi gyártás bevezetése. Ezzel ugyanis eltüntek a sámfák, a méretre készítés szinte lehetetlenné vált. De, nem a világ leghíresebb és méltán a legjobb suszterfamiliájának! Nos, ők sem varázslók és nem tudnak olyan lábbelit készíteni, ami magától ráalakulna a lábadra, teljesen mindegyé téve, hogy vékony a bokád, magas a rüsztöd avagy széles a lábfejed, mint egy kacsáé - de már közel járnak hozzá! Legalább is a legfontosabb részen megoldották a kérdést. A bakancs hátsó részébe, a boka és a sarok köré egy réteg MFS (Memory Foam System) került. Ez az emlékező hab hő hatására felveszi a bakancs viselőjének lábformáját és ezzel nagyban lerövidíti a betörési időt, ellenben növeli az illeszkedést, akárcsak a cipőt ránk "öntötték" volna. A másik okosság, amit komolyabb bakancsokhoz kitaláltak az a bokahajlatban mutatkozik meg. Ha szemből nézzük a pacskert láthatunk boka magasságban két oldalt egy-egy "fityegő" fűzőkampót. Ha jól megsasoljuk a képet - a linken lentebb görgetve -, láthatjuk, hogy a kampó fölött és alatt is ki van metszve a bőr anyaga. Ezzel az apró trükkel a komolyabb próbatételekre tervezett bakancsoknak adtak egykoron nagyobb rugalmasságot - ma már boldog-boldogtalan használja -, szabadabb anatómiai mozgást a lábfejnek, emellett megartották - sőt a szélesebb fogáspontnak köszönhetően növelték - a fűzőrendszer által nyújtott stabilitást. Ugyanezt a célt szolgálja a sarokránc. Ez az aprócska figyelmesség nagyban elkerülhetővé teszi leginkább a betörési szakaszban megjelenő vízhólyagok előfordulását az Achilles-ínukon. Figyelmes gyártók az üvegszálas sarokbetét fölé, keresztbe bevarrnak egy puhább vagy ráncolt bőrdarabot, így adva a bakancsunknak extra hajlékonyságot anélkül, hogy a velúrt le kéne gyalulni a sarkunkról. Az efféle, már-már kacsalábonforgó palota színvonalát megütő bakancsokra vigyázni is kéne. Erre több gyártó is gondolt, ezért egyre szaporodnak az olyan modellek, amiknek a taplrésze fölött egy széles gumicsík fut körbe, védve csilliárdos holminkat a kövektől, gyökerektől és lehullott faágaktól. Ha már mítoszrombolásnál tartottunk szeretnék még egy tévhitet eloszlatni. Ez a borzalmasan strapabíró, de gyilkosan kényelmetlen magyar katonai bakancs létformájából eredhet. Miszerint a katonai bakancsok nem túrázásra valók, kényelmetlenek, nehezek és úgy egészében szarok. Hát erre azt kell, hogy mondjam álomvilágban él, aki ezt gondolja! A svájci hegyivadász alakulatoknál rendszeresített bakancsot a Meindl gyártja!!! Aki erre azt mondja, hogy szar, azt helyben fejbelövöm! Világos voltam?! Egyébként az amcsi bakancsok talpai ugyanabban az olasz Vibram S.p.A. gyárban készülnek, ahol az összes többi túrabakancsot gyártó cégé. Ráadásul a Corcoran bakancsomban ezüstszálas betét található az antibakteriális hatást növelendő, plusz a kivehető géltalp nemcsak kényelmi szempontokat szolgál! Ez egy speckós anyagból előállított betét, ami képes nyomás alatt is felvenni a bakancsban keletkező nedvességet és miután levetettük azt a lábunkról légmozgás hatására kipárologtatja azt! Igaz 200$ a kicsike, de nem is izzadt még bele a lábam! Alapból elmondható egyébként, hogy a legtöbb fejlesztést a túragyártók általában a hadiiparból szopják. Tehát nem kell mindig megvenni a logóval ellátott 30-50%-kal drágább polgári darabot! Elég ha van Amcsiban kapcsolatunk és megrendelhetünk bármit az ő címére eredeti katonai forrásokból. Hidd el megéri, mert ezek a kis különbségek fogják eldönteni, hogy meghal-e a lábad az első tízesnél vagy sem!