Mielőtt másolnál tisztelj meg azzal, hogy megkérdezel!

A hevítésnek van egy másik formája is, amit desztillációnak, magyarul lepárlásnak neveznek. A lepárlás igazából történhet bárhogy. Egy a lényeg: a vízzel annyi hőt kell közölni - hevíteni -, hogy a folyékony halmazállapotból légneművé változzon. Erre sokan felkapják a fejüket, hogy: "Hát ez még több meló, mint csak simán felforralni!" Nem feltétlenül!

Lepárlás

Először nézzük azt a módszer, ami mindenkinek beugrik, azután majd mutatok egy másikat, amit bárki könnyen elkészíthet és nem igényel különösebb erőfeszítést! Mindenki látott már pálinkafőzőt! Ugye? Kell hozzá egy nyomásálló bödön, egy spirál cső, ami a hőcserélőn keresztül megy és a nyitott végén csöpög az isteni barackpálinka a másik edénybe. Nagyon leegyszerűsítve ennyi. Ezt mi is megcsinálhatjuk a terepen. Bármilyen furcsán is hangzik! A kiinduló tartálynak, ami a tűzre fog kerülni az alumíniumfélék a legjobbak, mert megmunkálhatóak egy szimpla tábori késsel is. A fedőbe vájsz egy kis lyukat! Ebbe faragsz egy rövid csövecskét valami üreges növényből, amit magad körül találsz (bodza, nád, stb.)! Egy 10-15cm hosszú darab megteszi, hogy legyen elég hely a vízgőznek felszállnia az edényből. Erre ráhúzod a tejgumit, ami szintén a túlélőcsomagod része kell, hogy legyen (ez jó szorítókötésre, csúzligyártásra, stb.)! Ha ez nincs akkor leveheted a vizestömlőd műanyagcsövét is. Azért kell a köztes darab valamilyen természetes anyagból, mert a műanyagcső megolvadna a forró alu edénytől. De, még a tejguminak sem tesz jót! Az orvosi tejgumi viszont a gőzt elviseli, mert a fertőtlenítések többnyire gőzöléses fázisban történnek. Vagyis a felszálló gőzt már képes lesz kezelni. A felszerelésből kivett csövet egy fadarab köré tekered és alátámasztod úgy, hogy alacsonyabban legyen, mint a nyomásálló bödön, de elég magasan, hogy a nyitott vége alá aláférjen a vízgyűjtő alkalmatosságod! Ezután az egészet betakarod földdel! Ne a talaj felszínéről vedd, hanem kaparj ki egy mélyedést, ahol nedves és azzal fedd be! Amennyiben van még bőven víz onnan, ahonnan a tisztítani kívánt van, akkor azt is használhatod hűtésre! A lényeg, hogy a hűtőközeget időnként cserélni kell! Mert ebben a folyamatban a hűtés és a gravitáció fog dolgozni! Ha nagyon ráérsz és jobb hatásfokkal akarsz dolgozni, akkor a vízforrásból vett víznek építhetsz kis hőcserélőmedencét faágakból és földből. Télen a hó a legkirályabb! Csak körbe kell tapasztni a csövet!  Feltöltöd az edényt vízzel - nem teljesen tele! Ráteszed a fedelét! Előveszed a csapdadrótot a túlélőcsomagból és átkötöd vele az edényt meg a fedelét vagy csak simán ráteszel egy bazi nagy követ! A tűzre rakod úgy, hogy a műanyag vagy gumicsövet ne érjék a lángok és hogy magasabban legyen, mint a hőcserélő! Ilyen tűznek jó például a svéd fáklya (fotó balra). Ha van a csomagodban egy, a képen látható Optimus Terra HA alu teáskanna, akkor a fent leírt lepárlót még gyorsabban előállíthatod a felszerelés szétbarmolása nélkül. Mindössze annyi a dolgod, hogy csatlakoztatod a kezed ügyében lévő csövet a kanna szájához! Szépen begyújtod a tüzet és vársz! Nem egy gyors folyamat! Tehát csak türelem! De, tuti kinyiffant mindent! Még a C. botulinum baktériumot is, aminek alapból 120°C kell a megöléséhez! Ennek a dögnek a mérge egyébként a botox alapanyaga, ami izombénulást okoz. Sokakban felvetődhet a kérdés, hogy miért kellene ilyen bonyolult eszközt összerakni terepen? Főleg ha már ott van a kanna vagy a fém lábaska a kezünk ügyében? Nos, a forralás és a lepárlás között van egy óriási különbség. A forralás nem képes kemikáliákat, méreganyagokat és nehézfémeket eltávolítani a vízből. Sőt! A forralás során felszálló gőzzel további vizet vesztünk, ami azt eredményezi, hogy a kezelni kívánt oldatot csak még inkább besűrítjük! Ráadásul vannak olyan kórokozók, amik kedvezőtlen körülmények között betokozódásra hajlamosak és sokkal nagyobb hőhatást képesek elviselni. Mint pl. a fent említett C. botulinum. Tehát a forralás ezen veszélyek ellen nem nyújt védelmet! A lepárlás ezzel szemben a víz forráspontja fölött megy végbe, ezért nincs az a dög, ami túlélné! Másfelől a gőzhalmazállapotú vizet elvezeti egy másik edénybe, így képes elválasztani azt a mérgező anyagoktól (fajsúly és forráspont alapján való szeparálódás)! Ebből kifolyólag tengervizet is ihatóvá tehetünk! A só a kiinduló edény alján fog maradni. Magyarán olyan terepen, ahol a túrát megelőző kutakodásunk alapján tudjuk, hogy kemény fertőző ágensek jelenléte mindennapos dolog, iparilag szennyezett területen vagy annak közelében illetve hajótörés túlélőiként nem árt ismerni ezt az eljárást, mert megmentheti a seggünket! Magyarországon kétlem, hogy bárki is használni fogja, de jó elraktározni a szürkeállományba gebasz esetére!

A lepárlást egyszerűbben is végre lehet hajtani. Egyik módszer az, amikor a lábas fedelét megfordítjuk és a fedő fülére felkötjük a fém bögrénket. A fedő felületén kicsapódó gőz annak domború alakjából kifolyólag javarészt a bögrébe csöpög. A mi szempontunkból a probléma az, hogy a túracuccok túl kis űrméretűek ehhez. Ráadásul a túraedényekhez készült fedők laposak, így nem gyűjtik olyan hatásfokkal a bögrébe a vizet, mint a hagyományos lábasfedők. További gond, hogy a túracuccok nagyon könnyűek, így a gőz nyomása emelgetni fogja a fedőt és nagy lesz a párolgási veszteség. Ezt megelőzendő valami nagy követ mindenképpen tenni kell a fedő tetejére! A módszer viszont kiválóan alkalmazható otthoni körülmények között katasztrófák esetén. Amennyiben terepen szeretnénk alkalmazni ezt a módszert, de nincs nálunk kötél vagy drót, amivel a bögrét a fedő füléhez rögzíthetnénk, akkor egyszerűen állítsuk a lábasba és csak annyi vízzel töltsük fel a rendszert, hogy az még bugyogáskor se érje el a bögre peremét! Persze még ekkor is meg van az esély a már tiszta vízgőz beszennyezésére, hiszen a szétpukkanó buborékok a még szennyezet vizet fröcskölik mindenfelé az edényben. Másfelől a víz felhajtó ereje és a bugyogás felboríthatja a bögrét, ha az edény túlságosan nagy a bögréhez viszonyítva. Ezzel elveszthetjük az addig megszerzett iható vizet is. Ilyenkor lehet jó ötlet az, ha a bögrét egy laposabb kőre állítjuk és ezzel kiemeljük a vízből. Ennek viszont az a hátránya, hogy a kő rengeteg energiát lefog az edény alján és sokkal több üzemanyagra lesz szükségünk ugyanannyi iható víz előállítására.

Ezt elkerülendő a nyári kánikulában vagy forró égövi éghajlaton rábízhatjuk az egész munkát a Nap erejére! Egyszerűen kitesszük a megtisztítani kívánt vízzel feltöltött edényünket az aszaló hőségbe. Belehelyezzük a bögrénket és egy nejlondarabbal lefedjük! Ez lehet esőkabát,  a ruhánknak rendszeresített szárazzsák (dry bag), a menedékünket adó ponyvánk egy sarka, a szemeteszsákunk vagy csak egy sima ziploc tasak, aminek a közepét szépen lesúlyozzuk egy kis kővel. Amíg a rendszer dolgozik, addig mi kereshetünk vagy építhetünk valamiféle menedéket a perzselő Nap melege ellen. Kell hozzá egy pár óra hossza, hogy iható mennyiséget kapjunk, de jobb, mint a semmi! Ráadásul a víz meleg lesz, mint a lóhúgy, tehát érdemes várni a fogyasztásával. De, ilyen kánikulában minden csepp víz aranyat ér! Városi túléléskor még edények sem kellenek hozzá, hogy felállítsunk egy ilyen rendszert! Elég hozzá egy tiszta szemeteszsák, egy kiszuperált kartondoboz, egy darab kő vagy tégla és a bögre, amibe az iható vizet akarjuk felfogni. Richard mutatja ezt be remekül megújuló energiaforrásokkal foglalkozó blogján. Íme az ő általa készített sematikus ábra:

Ez már tényleg minimalista eszközigény szempontjából, hiszen mindössze a tiszta nejlondarabbal és a bögrével kell rendelkeznünk. A többit a terepen talált dolgokból is összerakhatjuk. Sokszor találni az erdőben illegális szemétrakásokat, ahol könnyen akadhatunk egy, még használható állapotú kartondobozra. De, még ha nem is lenne ilyen szerencsénk kövekből és farönkökből kialakíthatjuk a vázat, ami megtartja a nejlonzsákot. A Nap erejét használó rendszerek esetében növeli a hatásfokot, hogyha fekete edényt és fóliát használunk.

És akkor a végére jöjjön a klasszikus totál minimalista. Az angolban solar still-nek, azaz szoláris lepárlónak vagy még magyarosabban napenergiával dolgozó lepárlónak nevezett dolog. Azért hagytam ezt a végére, mert próbáltam az ideális, "minden meg van állapottól" haladni az "egyszál pöcsben" stílus felé. Másrészt amennyiben nem találunk megfelelő méretű természetes bemélyedést, akkor ennek előállítása nagyon munkaigényes feladat! Gondolj bele! Ki az a hülye, aki kiszáradás tüneteivel küzdve 50 fokban áll neki gödröt ásni? Plusz mivel? És mi van olyan terepen, ahol ez szinte a lehetetlennel egyenértékű vállalkozás a talajszerkezet miatt? Mindegy hogy több száz éve nem művelt szikes pusztákról vagy vulkanikus eredetű helyekről beszélünk. Ezt a módszert csak akkor érdemes alkalmazni, ha meg van az ideális gödör vagy a bajba jutás első 1-2 napjában, amikor még van erőnk. Ha ásni kell, akkor inkább napfelkelte előtt vagy késő esti órákban építsük meg, hogy elkerüljük a hőkimerülést!

A dolog lényege, hogy egy minimum egy méter átmérőjű gödröt kapjunk, legalább fél méteres mélységgel. Minél nagyobb a gödör, annál jobb! Amennyiben természetes gödörrel csináljuk, úgy érdemes zöld nyövényzetet összegyűjteni és a gödörbe helyezni, hogy növeljük a kipárolgó víz mennyiségét. Ha gödröt kell ásni, akkor ez nem feltétlenül szükséges, de javítja a hatásfokot. Ugyanis az ásással elérjük a talaj nedvesebb rétegét és felszabadítjuk azt, hogy a zárt rendszerben felfogjuk a keletkező párát. Ez egyébként a méretező szabálya is a napenergiás lepárlónak: el kell érned azt a talajmélységet, ahol a föld nedves. Akkor állhatsz meg csak az ásással! A fólia lezárása előtt akár bele is vizelhetünk a rendszerbe! A lepárlásnál említett törvények alapján a vizeletünkből csak a tiszta vízet fogjuk visszakapni. A többi a lepárló oldalfalán ki fog csapódni. Ha van nálunk valamiféle flexibilis cső, akkor azt belelógathatjuk az edénykénkbe és kivezethetjük a ponyva alatt. Így iváskor nem kell újra és újra szétszedni az egészet, hogy hozzáférjünk a lepárolt vízhez.Ugyanis ezzel a ponyva alatt uralkodó klímát degraáljuk és ennek helyreállásához további időre van szükség. A probléma ezzel a lepárlóval az - és ezt egyik túlélésről szóló iromány sem említi meg -, hogy a minimálistól a nulláig terjed a vízmennyiség, amit nyerhetünk vele. Nem viccelek! Próbálj meg egyszer építeni egyet a Hortobágy kellős közepén a nyár derekán! Kíváncsi vagyok, hogy másnap reggel mennyi víz lesz a bögrédben?!

Azonban létezik egy megoldás, amivel emelni lehet a hatásfokát és valós működésre bírni, még az arizónai sivatagban is! Ehhez módosítani kell a köztudatba begyöpesedett formáját! A napenergiás lepárló működésének ismeretéhez a fizika egyszerű szabályaival kell tisztában lenni. Először is ugye hevíteni kell a rendszert, hogy a vizet elpárologtassuk! Ez esetben ezt a Nap fogja végezni. Tehát rengeteg napsütésre lesz szükségünk. De, ez még így korántsem dolgozik megfelelően számunkra. Ugyanis a másik kitétel, hogy a vízpára kicsapódjon és visszatérjen folyékony halmazállapotba, hogy aztán a kis bögrénkben felfoghassuk. Ennek érdekében módosítanunk kell a jól ismert konstrukciót! Be kell szerelnünk a rendszerbe valamiféle kondenzálót, hogy növeljük a hatásfokot! Hol fog a kondenzáció megtörténni? A ponyván. És minek köszönhetően? A hőmérsékletkülönbségnek. Na de, hogy lehet azt elérni, amikor kint a kukorica furulyázik, a ponyva alatt meg még melegebb van? Árnyék meg annyi a környékben, mint lágerben a vészkijárat! Csinálni kell! Na, a keményvonalasok itt akadtak ki és nem akarják tovább olvasni! Árnyékot a napenergiás lepárlónak? Hát hülye ez? Nem úgy kell elképzelni, hogy az egész ponyvát beárnyékoljuk! Képzelj el egy nyitott kagylóhéjat! Így kell kialakítanod a gödröt! Nem szabályos kör alakra. Az egyik oldala legyen lankás (30-45 fok). A másik 1/3 része pedig meredekebb, úgy  60-70 fokos. Itt a ponyva legyen egy kicsit magasabban rögzítve, mint a lankás részen! A lankás részre tegyél lapos, sötét köveket! Minimum kézfej méretűeket. A lankás rész alsó felére tedd a növénydarabokat, amiket kicsit össze kell tördelni vagy morzsolni, hogy jobban működjön a dolog! Ezután vizelj rájuk! A meredekebb rész alján alakíts ki egy padkát a bödönkének úgy hogy nagyjából egy vonalban legyen az összegyűjtött növényzet tetejével. Súlyozd le a ponyvát egy lapos kővel vagy a túraedénykéd fedelével. Majd biztosítsd a ponyva szélét körben a kiásott földdel vagy sziklákkal. Ezután jön a trükk! A kitermelt földből túrj vissza annyit, amivel a meredekebb részt lefedheted! A lankás oldalon elhelyezett sötét kövek radiátorként fogják visszaverni a ponyva alatt keletkező hőt és a fólián át besütő napfényt. Ez úgy fogja kiszívni a növényekből a nedvességet, mint akinek fizetnek érte! Ezután a meleg, párás levegő felfelé szeretne szállni. Erre a leggyorsabb és legkönnyebb út a meredekebb oldal felé van. Csakhogy a ponyva tetejére visszatermelt nyirkos föld kondenzátorként fog működni és a hidegebb ponyva felületén szépen kicsapódik a víz! Aztán lecsöpög a kis edénykédbe. A hatást tovább lehet fokozni az égtájak figyelembe vételével. Legjobb a kagylót közel K-Ny irányba belőni úgy, hogy a nyitott szája É-nak nézzen! Ezzel egész nap kitesszük a Nap melegének. Azonban a sarló formában halomba rakott földdel árnyékot fogunk neki adni, amikor a Nap a nyugati látóhatár felé közeledik és veszít erejéből. Az ekkor beálló természetes hőmérsékletcsökkenés, a sarló alakú árnyékolás és a lepárló kialakítása együttesen fel fogja gyorsítani a kicsapódási folyamatot az addig, egész nap forró napsütésnek kitett, zárt rendszerben. A jobb hatásfok érdekében min. 2m-es átmérővel dolgozzunk! Itt van két kép, hogy hogyan is kell elképzelni a szerkezetet felülnézetből és keresztmetszetben!

Bokor tövében megépítve, a növényzetet is használhatjuk természetes árnyékforrásnak a kagyló meredekebb oldalán. Ezzel fokozva a hatást. Ez jól látszik a keresztmetszeti ábra jobb felső részében:

Ezek után nézzük az érveket, amik a hevítés mellett és ellen szólnak!

Előnyei:

- olcsó (ha fával vagy a Nap segítségével végezzük)

- egyszerű (nincs túladagolás veszély vagy komplikált szerkezet)

- könnyű (elég egy ponyva vagy alu edényke)

- kis helyen elférnek a kellékek

- nincs lejárati vagy szervízidőszak

- megfelelő eljárással bármi megölhető és eltávolítható

- minimális izommunka

- nincsenek káros maradványanyagok vagy melléktermékek

- nem igényel karbantartást

Hátrányai:

- a víz rögtön nem iható (meg kell várni míg lehűl)

- rengeteg energiát vagy tüzelőanyagot igényel

- nincs tüzelőanyag = nincs fertőtlenítés

- az előkészítés eszköz, üzemanyag és munkaigényes

- jelentős tisztítási veszteség (lepárlásnál ez nem igaz, mert zárt rendszerben történik)

- ha visszük magunkkal a tüzelőanyagot és főzőt, akkor a legnagyobb és legsúlyosabb víztisztító eszköz

Ajánlás: bárkinek, bárhol a világban

folyt. köv.