Túlélni a Természetben

Mielőtt másolnál tisztelj meg azzal, hogy megkérdezel!

A tűzeke után (ezt jelenti a fire plough), amit otthon a rengeteg, felvágós, önjelölt mini-Rambó következetesen tűzgyalunak nevez, jöjjön a valódi tűzgyalu és még egy másik érdekesség!

Tűzgyalu

Ha az a sok, okos magyar ember csak egy kicsit is értené a saját anyanyelvét és ismerné a logikai szabályokat, akkor nem zavarná össze magabiztos orcával és dülledő mellkassal (vagy inkább sörhassal) azokat a kíváncsiságtól fűtött szerencsétlen kezdőket, akik rajongva érdeklődnek a téma iránt! Nos, tisztázzuk, hogy mi a különbség! A tűzeke kaparóbotjának hegye profilból szinte teljesen megegyezik egy ekefej kialakításával, valamint a használata is: barázdát szántunk a puhafa talpba. Az Amerikai Egyesült Államok cirka 300 milliós lakosságából alig 500(!) ember képes tűzekével tüzet éleszteni. A tűzgyalu viszont magyar pásztorok körében volt használatos (Jó reggelt nagy bozótmívesek! Hová lettek a pásztorkészségek?) és ma már kétlem, hogy bárki is ismerné. Na, és tüzet éleszteni vele? Annak meg annyi az esélye, mint egy fekete lyukban törpecsillagot találni! Hacsak nem jófajta mangalicaszalonnán nevelkedett hun kölök volna az illető, kb. olyan csuklóval meg alkarral, mint nekem vádlim! És hogy miért nevezték nagyapáink ezt az eszközt tűzgyalunak? Mert - mint ahogy az a fenti képen is látszik - a száraz, kemény vesszővel gyalulták a puhafa ágat! Igaz a képről nem világos, hogyan fogták fel a parazsat! És pont ez a baj a kiveszőben lévő dolgokkal: elég pár évtized és amikor előkerül egy ábrázolás már senkinek sincs figja róla, hogyan mentek azok a 'régvót dógok'. Pedig! Aj, be szép is vóna kitudakóni hogyan s miként csihóták az izit akkoriban! Azt kétlem, hogy egy csuklónyi (a fenti metszetből ítélve) vastag puhafát kezdtek volna gyalulni, mert akkor irdatlan nagy felületen adták volna le a súrlódás hőtermelő energiáját. A jobbra látható kép a Fülöp-szigeteken készült, Bataan tartományban, ahol egy helyi lakos száraz bambuszon hajtra végre ugyanezt. Sajnos a képet nem én készítettem, mert akkor most jobb leírást tudnék adni erről a tűzgyújtási folyamatról. Bár ha jól megnézzük a képet, akkor látható, hogy ő a bambusz élén csinálja. Tehát pontos adataim nincsenek erre az eszközre és eljárásra vonatkozóan. Mindössze egy terjedőben lévő nyelvi pontatlanságot szerettem volna megállítani és érdekességképpen bemutatni valamit, amiről oly keveset tudunk. De, én legalább nem beszélek badarságokat, hanem beismerem, ha valamit nem tudok. :P Mai körülmények között és a ma emberének el tudom képzelni az eljárást úgy, hogy letérdelünk, vágunk vagy törünk egy olyan hosszú faágat, amit a mellkasunknak tudunk támasztani ebben a pozicióban (ne felejtsük eltompítani az ág végét vagy kipárnázni valamivel, hogy a sérüléseket elkerüljük!), elvékonyítjuk a föld felöli végét úgy mutatóujjnyira, alátesszük a gyújtósfészket és az eredeti - igen szűkszavú - leírásban említett kiszárított mogyoróvesszővel serényen elkezdjük gyalulni a fadarabunk talajhoz közelebbi végét kb. ugyanakkora hosszon, mint a tűzekénél. Hogy aztán mikor lesz ebből tűz, azt meg ne kérdezd! Következő bozótmíves foglalkozásra tudom ajánlani csoportos fejtörőnek!

(Kiegészítés, jan. 07.: találtam némi adatot a magyar tűzgyalu használatára vonatkozóan! Nos, mogyoró- vagy csipkegallyakat dörzsöltek össze - az átmérőről továbbra sincs pontos adat. Az egyik gallyat a mellükhöz támasztják, a másikat két kézzel hozzádörzsölik. Közben száraz homokkal, földdel hintik a súrlódó felületet, majd a füstölgő fához taplót nyomnak. Tehát ennek az eljárásnak nem a parázs termelése volt az elsődleges célja. "Csak" annyi, hogy a száraz fadarabokat felhevítsék olyan magas hőfokra, ami elég volt ahhoz, hogy a taplót hozzányomva, az felizzon rajta. Korabeli szivargyújtó, mi? :) Ezért nem kellett a parázstálca. Az izzó taplót száraz fűtekercsbe teszik, majd addig fújják, himbálják, míg lángra lobban.)

A másik, már-már elfeledett eljárás a tűzcsiholó szíj. Az angolban fire thong néven ismert (csak óvatosan milyen oldalakra kattintgattok keresgélés közben, mert a thong tangát is jelent!). Régebben faluhelyen Szt. Flórián napján hajnalban úgy gyújtottak tüzet, hogy egy fa kiszáradt ágán átalvetett kötelet két ember addig huzogatott ide-oda, amíg az lángra nem kapott. Jó mulatság lehetett! Minden esetre a trópusokon, ahol a rattan mindennapos használati tárgy, jól jöhet az ismerete. Bakancsfűzővel vagy 550-es paracorddal természetesen nem ajánlom, mert azok műszálas anyagok és csak megolvadnak. A lényege az eljárásnak, hogy a puhafa alatt átvett kötelet marokra fogjuk és növekvő sebességgel erősen ide-oda húzogatni kezdjük. A lehulló forró hamut az alákészített gyújtósfészekkel fogjuk fel. Amennyiben a talaj nedves (márpedig miért ne lenne az), akkor úgy alkalmazhatjuk ezt a metódust, hogy vagy egy 'Y' ágat keresünk vagy egy vastagabbat behasítunk és egy kisebbel kiékeljük. Ezután a gyújtósunkat a hasíték tövébe tesszük és az ág felső fele alatt vesszük át a kötélanyagunkat. Aztán kezdődhet a móka! Az a jó, hogy szerszámot nem igényel. Megmunkálási igénye is elég kicsi. Előkészítés minimális. Az egyetlen gondot a jó szíj fellelése jelentheti. Viszonylag gyors eljárás, mert kis felületen adjuk le a súrlódási energiát és nagyon gyorsan mozgathatjuk a szíjat. Annyit érdemes megtenni, hogy a puhafa mindkét oldalán egy-egy tompa bemetszést ejtünk, így a szíjat könnyedén egyhelyben tartjuk majd mozgatása közben. Ez az első olyan súrlódáson alapuló tűzgyújtó eszköz amihez nem feltétlenül kell letérdelni és/vagy görnyedni, hanem állva is csinálhatjuk. Feltéve, hogy találtunk elég hosszú szíjat. Sebességben túlszárnyalható a tűzgyújtó íj is vele. A gond az, hogy sokszor nehéz a jó szíjat megtalálni hozzá és mivel maga a szíj vesz részt a súrlódásban - nem csak pörög az orsón, mint az íjnál -, így gyorsan elhasználódik. Ráadásul túlélő helyzetben - mintahogy azt már említettem - a felszerelésünkben található műszálas zsinegeket nem használhatjuk hozzá. Plusz olyankor minden darab kötözőanyag Isten ajándéka tehát nem biztos, hogy pont evvel a módszerrel szeretnénk leamortizálni.

Egyszerűség: mindkét eszköz igen egyszerű felépítésű és ezáltal könnyen előállítható. Mint minden súrlódáson alapuló tűzszerszámnál gondot itt is a kiváló alapanyagok fellelése jelentheti.

Megbízhatóság: száraz időben mind kettő jól teljesíthet, bár a gyakorlás nem árt. Sőt, a tűzcsiholó szíj még enyhén párás időjárásban is nagy biztonsággal fog parazsat adni a nagy sebesség miatt. Nem hiába terjedt el a trópusokon.

Gyorsaság: Az elsőnél még legjobb esetben sem számítanék parázsra percek alatt. A másodiknál már minden gond nélkül mindössze 1-2 perc alatt megjelenhet az izzó, kis fapor kupacocskánk, akár különösebb erőlködés nélkül is. Íme a bizonyíték!

Egykezes használat: nem.

folyt. köv.