Mielőtt másolnál tisztelj meg azzal, hogy megkérdezel!

Miről is fog ez a blog szólni? Egyetlen téma köré fog csoportosulni minden bejegyzés. Több nézőpontból szemlélve. Különféle szempontok alapján fogok egy-egy részletet körbejárni és kivesézni. Mindezt közérthetően, csipet humorral fűszerezve, hogy a magyar gyomornak könnyebben emészthető legyen. Az ihlető és a téma pedig nem más, mint maga a Természet. Hogyan tudunk egy váratlan helyzetet túlélni és élni a Természetben.

Lesz itt egyszerű természetjárástól elkezdve a túrázáson, táborozáson át bozótmívesség, őseink azon trükkjei, hogyan tartották az emberi civilizációt több tízezer év viszontagságai között is életben, egészen odáig, hogyan tudunk a Természettel harmóniában élni, sőt gyarapodni - ha szeretnénk. Továbbá lesznek túléléssel foglalkozó bejegyzések is és olyanok is, amik megmutatják Földanyánk szeszélyét és erejét, hogy ráébresszem az embereket arra, amit a fene nagy civilizáltság és modern kiszolgáló világban élve elfelejtettek: Tiszteld a Természetet! Két dolog miatt lenne erre nagy szükség. Az egyik nagyon egyszerű: mert Ő az erősebb. Nincs választásod, sem esélyed. Akár hiszed, akár nem. Csak Ő rajta múlik, meddig hagy életben. Ez az erő tisztelete. A másik pusztán udvariasság kérdése. Nem szarunk oda, ahol eszünk és nem harapunk abba a kézbe, ami táplál! A mai, hihetetlen nagy egóval bíró ember abban a tudatban él, hogy önállósította magát a Földtől, az Anyatermészettől. Ez a legnagyobb téveszme, amit el lehet képzelni! Hol laksz, hol élsz, mit eszel, miből készíted a ruháidat, miből építed a házadat, miből raktad össze a kocsidat, mi hajtja? Mindent Földanyától kapsz (ahogy az indiánok nevezték). Legyen az bármennyire is módosított formája az eredeti állapotnak. Nem az űrből jön, nem a semmiből kalapálod össze, hanem Ő adja neked. Te meg viszonzásul a fejére szarsz. Ez a hálátlan, nagyszájú gyerek esetét juttatja eszembe, aki feleselt az anyjával. Egy napon azonban az anyjának elege lett és mosogatás közben megfordulva adott egy akkora maflást a kölöknek, hogy vért köpött. Onnantól kezdve nem volt minden este főtt étel az asztalon - hacsak a gyerek nem csinált magának. Egészen addig, amíg nem kért bocsánatot az anyjától és nem kezdett el segíteni neki. (Szerencsére ez nem velem esett meg). Tehát ideje befejezni a nagypofájúságunkat, bocsánatot kérni, meghajolni előtte és alázattal megköszönni mindazt a sok jót és gyönyörűséges dolgot, amit nekünk nyújt!

Ha már újra hajlik a derekunk és a pofánkon is állítottunk végre (kisebbre...jóval kisebbre), akkor el kell kezdeni megint ismerkedni vele, mert már annyira eltávolodtunk tőle, hogy szinte idegenként kezeljük. Márpedig egy kapcsolat alapja a bizalom. Ami valljuk be, idegenek között nincs vagy nem úgy működik! Ehhez a visszataláláshoz szeretnék jó tanácsokkal szolgálni azoknak, akik hajlanak rá. Közreműködőim olyan szakképzett emberek lesznek, akik min. 20-30 éve járják már ezt az utat vagy éppen azok, akik még nem szakadtak el tőle és a mai napig együtt élnek vele. De egyet már most leszögezhetek: könyvekből ezt a kapcsolatot nem lehet csak úgy helyre hozni! Ki kell menni hozzá és ismerkedni! Ilyenkor jöhet majd jól az a tudás, amit ezen a blogon megosztok veletek. Én csak az ösvényt mutatom meg, az utat nektek kell bejárni! Kellemes felkészülést!