Mielőtt másolnál tisztelj meg azzal, hogy megkérdezel!

Az előző bejegyzésben áttekintettük a négy nagy csoport táplálékforrás igényét a megváltozott körülményekhez képest. Most nézzük meg azt, hogyan vagyunk képesek ezt fedezni!

Az első csoport tagjaiban az a közös, hogy csak alkalmanként veszik az útirányt a Természetbe és teszik ezt mindenféle külső kényszer nélkül. Ott tartózkodásuk rövidebb időtartamú, max. pár hét, ezért a hétköznapjaik során folytatott étkezési szokásaikat kár lenne teljesen fejre állítani, ezáltal esetleg teljesítménycsökkenést okozni. Elég, ha arra figyelnek, hogy a megváltozott környezetben felmerülő tevékenységüknek megfelelő összeállításban vigyék be a tápanyagokat. A túrázók és a táborozók vagy bozótmíveskedők között van egy nagy különbség. A túrázó folyamatos mozgásban van és önerőből kell a felszerelését is hordoznia. Ez jóval nagyobb energiafelhasználással jár, valamint kihatással van arra is, hogy a magával cipelt ételek súlyát is minél jobban csökkentse. Tehát teljesen más halmazállapotú ételekből fogja fedezni szükségleteit, mint a táborozó vagy bozótmíveskedő, aki miután eljutott a táborhelyre lepakolja a felszerelését és egész nap szabadon mozoghat, ezért az ő esetükben a súly kevésbé hangsúlyos kérdés. Ami megenged magasabb víztartalmú ételeket is. Ugyanis, ha valakinek még nem lenne világos ételeink súlyát javarészt az általuk tartalmazott víz határozza meg. No, de akkor milyen is legyen a jó túrázós élelmiszer? Elsődleges szempont, hogy magasabb kalóriatartalmú legyen, rendelkezzen hosszú eltarthatósági idővel - akár nem hűtött körülmények között is. Természetesen legyen ízletes számunkra, különben nem fogjuk kívánni és ott fogunk ücsörögni korgó gyomorral az erdő közepén a mama töltött káposztája után sóvárogva. Mint arról már szó esett, adagonként számolva legyen kis súlya és végül a térfogata is a lehető legkisebb. Hát nem egyszerű! Azért mondom ezt, mert a mai tartósítóipari eljárások, illetve csomagolási technikák nem minden esetben, de sokat rontanak az élelmiszerek ízén. Ha pedig nem tartósított ételt viszünk magunkkal, akkor számolhatunk az idő előtti megromlással vagy a magas víztartalomból fakadó többletsúllyal. Azért no para! Meg lehet oldani a kérdést, csak mélyebbre kell ásni. Nos, nézzük a magas kalóriatartalmat. Napi szintre vetítve egy felnőtt túrázó 2.500-6.000 kalóriát éget el. Az alacsonyabb szám egy könnyű, nyári sétafikát jelöl, míg a magasabb a téli túrázást vagy egy intenzív hegymászást. Az átlag magyar túrázó valahol a kettő között lelhető fel. Túrázás során aranyszabály a többször kevesebbet. Vagyis itt igenis kell a napi 5 étkezés (reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna, vacsora). Az átlagosnak mondható, pár napos barangolás a középhegységeinkben azt a 3.000 kalóriát befogja nyelni naponta. Tehát könnyen kiszámolható, hogy egy étkezés akár 600 kalóriát is tartalmazhat. Vagy csökkenthetjük 500-ra és akkor még az ösvényen való gyors energiatöltést szolgáló nass is belefér. A másik aranyszabály - és ez érvényes túlélő helyzetekben is! -, hogy csak akkor eszünk, amikor inni is lehetőségünk van! Gondolj csak bele, hogy ekkora mennyiségű energia mi rengeteg szállítandó anyagot jelent a vérnek. Vagyis az relatíve be fog sűrűsödni. Ezenfelül a sejtmembránokról elmondottaim is érvényben lesznek, hogy a koncentrációkülönbségeket kiegyenlítse testszerte, ezért a folyadékbevitel nagyon-nagyon fontos! Másrészt, ha tartósított élelmiszert fogyasztunk, akkor azzal is számolnunk kell, hogy az eljárás során mennyi sót használtak fel, mert ez is igencsak odavághat a szervezetünknek. Szóval a kalóriáról. A szervezet nagyrészt szénhidrátokból és zsírokból nyeri. Le képes bontani a fehérjét is, de az nem kívánatos folyamat. A szénhidrátoknak két csoportja létezik. Az egyszerű szénhidrátok (cukrok) és az összetettek (keményítők). Mindkettő glükózzá bontódik le az emésztési traktusban, csak az első csoport esetében ez gyorsabban megy. Ezért ha ezeket rosttartalom nélkül visszük be a szervezetbe, akkor perceken belül képesek a véráramba lépni. Csakhogy ezzel glükóz csúcsot eredményeznek, amire a szervezet válaszként inzulint fog termelni, hogy újra belője a vércukorszintet és kitakarítsa belőle a felesleget. Magyarra fordítva a kezdeti bombasztikus állapotot egy igen erős megzuhanás fogja követni. Tehát a szénhidrát jó, a szénhidrát kell. Csak nem mindegy, hogy ezt hogyan visszük be! Maradjunk annyiban, hogy az étkezés nagy része álljon keményítőből, amit majd az út első szakaszában a testnek lesz ideje lebontani, kisebb részt tartalmazzon zsírt (azért kisebb részt, mert egy gramm zsír kilenc kalóriát tartalmaz, míg ugyanennyi szénhidrát négyet, tehát kevesebb is elég belőle), amit az első félóra után - amikorra a szénhidrát már elfogyott - elkezdhet a szervezet lebontani és energia előállítására használni és végül csak egy minimális része legyen a tápláléknak egyszerű szénhidrát. Ez is inkább az étkezés végére hagyva, hogy az indulásunkra belépjen a véráramba és legyen erő belendülni az újabb 20-asra. De, ha rosttal és vízzel együtt fogyasztjuk, akkor el is nyújthatjuk a hatását, kikerülve ezzel a glükóz csúcs utáni fáradtságérzetet. A második szempont az eltarthatóság, akár hűtés nélkül is. Ez azért fontos, mert nincs módunk 0-5°C fok között tárolni az élelmünket, ahogy azt a legtöbbjén feltüntetik a gyártók. Ez miatt valamilyen tartósítási eljárással kezelt ételre lesz szükségünk. Ezek fajtáira most nem térnék ki, mert a sor elég hosszú. Maradjunk annyiban, hogy számunkra a füstölés, aszalás és fagyasztva szárítás a legideálisabb, mert vegyianyagmentesen, hosszú eltarthatóságot biztosítanak, jelentős vízelvonás mellett és a leginkább megőrzik az ételek eredeti ízét. Nem hiába a legmagasabb minőségi elvárások esetén pl. csak a fagyasztva szárítást alkalmazzák (vérplazma, gyógyételek, minőségi kávék, különleges instant ételek, űrhajózás).  Külföldön már készülnek kimondottan hátizsákosoknak ilyen eljárással tartósított és dehidratált ételek. Ilyen pl. a Mountain House, Bacpacker's Pantry vagy a Pack Lite Foods termékei. A fent felsorolt tartósítási eljárások azért kedvezőek számunkra, mert az oly fontos ízt megőrzik (harmadik szempont), így nem egy műanyagra emlékeztető valamit kell elcsámcsognunk. Mindemellett akár 95%-os vízelvonásra is képesek, ami őrületes különbséget jelent vállainknak, főleg a nap végére. A sorban a legutolsó egy lépcsőben oldja meg a kis súly, kis térfogat problémát. Ugyanis a fagyasztva szárítás képes akár por alakig is dehidratálni az ételt. És mivel lassan, ellenőrzött keretek között folyik, az étel ízéből a ma ismert eljárások közül a legtöbbet őrzi meg. Most, hogy mind az öt szempontot átnéztük, jöhet a kutakodás, hogy mikkel is tudjuk ezeket maradéktalanul lefedni!

folyt. köv.