Túlélni a Természetben

Mielőtt másolnál tisztelj meg azzal, hogy megkérdezel!

Itt az utolsó súrlódáson alapuló eszköz! Érdekesség képpen említem csak meg, hogy az 1900-as évek elején a Bodrogközben élő lápi ember tűzgyújtási metódusa ugyanaz volt, mint amit a fehér ember jegyzett fel a Chinook indián törzzsel történt kapcsolatfelvétel során Amerikában.

Tűzfűrész

Micsoda szégyen, hogy az egykoron a kanadai Brit Kolumbiától, Kelet Washington államon keresztül a Csendes-óceán partjaiig elterülő vidéket benépesítő indián népből mára alig marad több, mint 2.000 emberke! Azért durva, hogy mit tett a fehér ember Bibliával és flintával a kezében. Na, de nem akarok ebbe belemenni! Ez nem ennek a blognak a témája. Beszéljünk inkább a tűzfűrészről!

 A tűzfűrész alapvetően megtestesíti a klasszikus angol mondást: rubbing two sticks together to make fire. Vagyis két fadarabot összedörzsölünk, hogy tüzet csiholjunk. Felépítésében a legegyszerűbb. Hatékonyságban viszont a sor végén kullog. Hosszú percek kitartó munkája kell hozzá! Ezt az eszközt nem szívesen használnám túlélő helyzetben a magas energiafelhasználása miatt. Hacsak nem egy szál seggben kerülnék bajba, akkor is rögtön az első napon, hogy még jó fizikai kondícióban nagyobb eséllyel járjak sikerrel. Azután már csak arra törekednék, hogy a tüzet életben tartsam. Az európai kontinensen és Amerika kontinentális éghajlat alá eső részén a három pálcikás módszer terjedt el jobban - nem kettő. Amennyiben a talajviszonyok megengedik, akkor elég leszúrni két, kb. ujjnyi vastag, jó száraz gallyat a földbe, amit előtte leháncsoltunk (satu). A harmadikat (fűrész v. vonó) szintén lehácsoljuk és faragással vagy dörzsöléssel ellaposítjuk úgy centisre. Azért jó megcsiszolni egy kicsit mindhárom ágacskát, hogy jobban illeszkedjenek, ne ugráljanak és így hatékonyabban tudjunk velük dolgozni, eredményesebb legyen a súrlódás. A fűrésznek szánt fadarab hosszát úgy állapítsuk meg, hogy a képen látható fogással a hüvelykujjunk előtt legyen egy pár centis biztonsági zóna, úgy 15 centinyi húzáshossz és szintén egy pár centi túlnyúlás, hogy még véletlenül se ugorjon ki a fűrész a satuból. A fűrészt a satuba helyezve a másik kezünkkel a cövekek felső végeit összefogjuk és sebesen előre-hátra mozgatva (fűrészelve), izzásba hozzuk a fadarabokat. Majd az odakészített gyújtósfészekbe nyomjuk a botok izzó részeit és fúvással, lengetéssel lángra lobbantjuk azt. Azért jó tudni hogy 200°C fokig mindössze szenesedés fog bekövetkezni. Ez fölött is csak lobbanáspontról beszélhetünk, amikor is a felszínre kerülő bomlástermékek összetétele megváltozik úgy, hogy a szén-monoxid, hidrogén és metán gázok mennyisége megnő és ezek már képesek belobbanni. Az igazi égés azonban csak 400-500°C fok között fog bekövetkezni, amikor fokozódik a hőmérsékletemelkedés és a gázképződés eléri a maximumát. Szóval van mit tornázni azokon a botokon!

Amennyiben a talaj nem megfelelő arra, hogy leszúrjuk a botokat, úgy használhatunk gyökérdarabot - vagy bármilyen kötözőanyagot -, hogy a botok alsó felét összekössük. Ezután a satu alját letámaszthatjuk a földre vagy bármilyen szolíd tereptárgynak és bakancsunkkal leszoríthatjuk azt a még merevebb tartás érdekében. És kezdődhet a már leírt folyamat! Ha nem vagyunk elég erősek a fenti két pozició megtartására akár tíz percig is vagy csak egy kis energiát szeretnénk spórolni, úgy válasszuk az alábbi változatát a tűzfűrésznek:

Ebben az esetben csak egy botot szúrunk le és a másik kettőt köré fogva, két kézzel dolgozhatunk. Biztosabb tartást enged és erőteljesebb mozdulatokat hozhatunk létre. Ha meg még le is térdelünk és kissé az eszköz fölé hajolunk, akkor a felsőtestünk súlyát is bevethetjük az eredményesség érdekében. Ebből is látszik, hogy a primitív tűzgyújtási technikáknál milyen fontosak a helyes poziciók. Nem csak az anyagválasztáson és a környezeten múlik a dolog. Hiszen hiába a jó kondíció, ha egy helytelen testtartásból adódóan nem tudjuk a megfelelő sebességet elérni, a kívánt nyomatékot előállítani és/vagy idő előtt kidöglünk. A fenti képeken - amiken mellesleg én pózolok a kamerának, csak az eszköz és a helyes testtartás bemutatása végett - jól látszik, hogy a bal kéz remek támasztékot talál a földön teljes talppal nyugvó bal lábszáron; a jobb kéz a jobb combtő felszínén siklik, így könnyebb ugyanabban a szögben és helyzetben tartani, hogy a súrlódás egy ponton következzen be és lehetőleg minél hamarabb izzásba hozza a fadarabokat; a lábak szögben el vannak csúsztatva a jobb alap érdekében és a jobb láb kifelé van fordítva, hogy ne akadályozza a kar mozgását; Ha még így is instabilnak éreznénk magunkat, akkor jobb térdünket leereszthetjük a talajra. Ennél az eszköznél is fontos, hogy vállból dolgozzunk!

A tűzfűrésznek van egy másik változata, ami azokon a vidékeken terjedt el ahol a bambusz megtalálható. Ennek az elkészítéséhez mindösze egy cirka 40cm hosszú és minimum 5-6cm átmérőjű csontszáraz bambuszra lesz szükségünk. A közepét a képen látható módon kivágjuk. De akár félbe is hasíthatjuk, ha az könnyebb. Kisebb darabokkal a fűrészt a földön élére állítva kiékeljük. A megmaradt félcső közepén az íves aljába egy keresztbemetszést ejtünk olyan mélyen, hogy éppencsak áttörjük a felületet. Így a súrlódás jobb lesz, mintha a fűrészt csak egy szimpla mély vályatban huzogatnánk. Ugyanis így a fűrész minden egyes mozdulatnál bele fog kapni a bemetszés lyuk mentén található éleibe. Ezután már csak annyi a dolgunk, hogy a késünkkel vagy valami éles tárggyal némi élesztéket borotváljunk a bambuszról. Ha összegyűlt egy tenyérnyi gombóc, akkor gyors mozdulatokkal gyúrjuk át egy kicsit, görgessük a két tenyerünk között! Persze előtte töröljük szárazra a kezünket! Ez a metódus kissé előmelegíti a forgácsot és kisebbekre töri azt, hogy könnyebben begyulladjon. Ezt a lépést hagyják ki sokan! Ezután kissé húzgáljuk szét, lazítsuk fel a galacsint és tegyük a félcsőbe a lyuk köré. A félcsőre rámakolva, hüvelykujjunkat kinyújtva azzal helyben tarthatjuk az éleszték-kupacocskánkat. Ha ez nem megy, akkor bármilyen száraz, laposabb valami megteszi, amit a tetejére helyezhetünk. De ne nyomjuk össze azt, mert az oxigén a tűzgyújtás elengedhetetlen kelléke! Letérdelünk szépen a fűrész egyik végéhez úgy, hogy a fűrész a két combunk közé mutasson. Ráhelyezzük a félcsövet a keresztbemetszésnél a fűrészre és jöhet a sika-mika. Tényleg olyan mozgás, mintha gyökérkefével súrolnánk padlót! :) Amikor elkezd a móka füstölni ne álljunk meg rögtön! Végezzük addig az izommunkát, amíg az éleszték közepében nem látjuk felparázslani a dolgokat! Ez persze csak akkor megy, ha mindössze hüvelykujjal tartjuk a helyén. Ekkor abbahagyhatjuk a fűrészelést és finoman, a már ismertetett módszerekkel lángra lobbanthatjuk az élesztéket. Nedves talajon sem jelent problémát használni, mert a fűrész eltartja az értékes gyújtóst a vizenyős környezetétől. Egy másik ismert variánsa a bambuszból készült tűzfűrésznek, amikor egy kb. fél méteres csövet ketté hasítunk megtöltjük forgáccsal az egyik végétől egy harmadnyira, visszahelyezzük a bambuszcső felső felét, megejtjük az ismert merőleges bemetszést a forgács fölé eső területen, az így preparált csövet letesszük a földre és egyik végét leékeljük. Célszerű azt a végét amilyen kezesek vagyunk. Aztán keresünk egy másik bambuszdarabot. Úgy egy 40 centiset, amiből a felső képen létható módon kivágunk egy darabot. A bot mindkét végét egy marék hosszan hagyjuk éppen! Ez lesz a fűrész. Ezért átmérőben olyat válasszunk, ami nekünk kézre esik. Megmarkoljuk az éppen hagyott résznél és féltérdre ereszkedünk. Ha jobb kezesek vagyunk, akkor a bal lábunkkal rálépünk a földön fekvő cső rögzítetlen felére, úgy, hogy lábujjainkkal szinte rámarkolunk. Így tartjuk egy helyben a metódus idejére. Most a bemetszés a cső leékelt feléhez kell, hogy közelebb essen. Ráhelyezzük a fűrészt és megkezdjük a munkát. Kissé előre dőlünk, bal kezünket ráhelyezzük a fűrész orrára és szépen vállból dolgozunk, miközben felsőtesttel súlyozunk. Majd szépen felgyorsítjuk a mozdulatainkat. Innen már ismert a dolog. Azért nem tartom a képen látható egykezes poziciót jó ötletnek, mert azzal nem lehet elég nyomatékot leadni. És ne feledjük a bambusz egy igen kemény anyag. A Távol-Keleten építkezéseken állványozásra is használják! Ráadásul vastartalmú (igen, használhatod kovakővel és szenesített ronggyal is! De csak a Ferrocalamus strictus fajtája lesz jó erre a célra). Szóval ne könnyelműsködjünk és nyomjuk le rendesen, mert soha nem lesz abból a puhány mozdulatsorból tűz.

Egyszerűség: tűzfűrészt készíteni valóban nem nagy ördöngősség. A lánghoz jutás viszont mondhatni fordítottan arányos a szerkezet bonyolultságával. Láttam olyan rizspustítót, aki a bambusz variánssal egy perc alatt tüzet csiholt, de szerintem ő a milliomból egy!

Megbízhatóság: midkét anyagból készült évszázadokon használatban volt egészen a XX. századig, tehát ne becsüljük le! Nem egyszerű feladat ezzel tüzet gyújtani, de ha elég kitartóak és szívósak vagyunk, menni fog. Persze nem szakadó esőben!

Gyorsaság: Nem a gyors eszközök közé tartozik, mivel hatékonysága alacsony. A XX. sz. elejéről ránk maradt bejegyzésekből is kiderül, hogy még aki mindennapi szinten használta, annak is kemény percekig eltartott mire tüzet élesztett vele. Pedig azok az emberek nem lepkefinggal hajtott papírkutyák voltak!

Egykezes használat: nem.

folyt. köv.